#Bocuse d'Or
Hat magyar séf száll ringbe a Bocuse d'Oron
Hat magyar szakács versenyez február 18-án azért, hogy k képviselhessék Magyarországot a Bocuse d'Or európai döntőjében.
MTI

Pisztrángot és gyöngytyúkot készít a magyar séf a Bocuse d'Oron
Szerdán délelőtt fél 10-kor kezdte meg a főzést a magyar csapat a lyoni Bocuse d'Or szakácsverseny döntőjében. Magyarországot a Münchenben dolgozó Molnár Gábor képviseli, ő is sebes pisztrángot és gyöngytyúkot készít, hiszen ez a két fő alapanyaga a 2015-ös világversenynek.
hvg.hu

Túrógombóc a la Bocuse d’Or – recept
Napok óta a Bocuse d’Or sikereinktől hangos a magyar gasztroélet, hiszen a magyar csapat Molnár Gábor vezetésével a kilencedik helyet szerezte meg az európai döntőn, ezzel magabiztosan kvalifikálva magukat a jövő januári lyoni világdöntőre. A másik szenzációs hír, hogy Budapest rendezheti meg a legközelebbi európai döntőt. A harmadik pedig, hogy együtt főzhettünk Galgóczi Gáborral (Pierrot étterem), a magyar Bocuse d’Or versenyzők egyikével, aki megtanított bennünket túrógombócot készíteni.
Sz. J.

Elkezdődött a Bocuse d'Or: ma este vásárolnak be a csapatok a versenytálakhoz
A Hungexpo vásárközpontban mától három napon át minden a csúcsgasztronómiáról szól.
hvg.hu

Mutatjuk, kik közül kerül ki a világ legjobb séfjeinek magyar kihívója
A világ legrangosabb gasztronómiai versenye, a Bocuse d'Or európai döntőjét Budapesten rendezik meg május 10-11-én a SIRHA Budapest nemzetközi vendéglátó-és élelmiszer-ipari szakkiállítás keretében. Hogy ki képviseli a házigazda Magyarországot, az csütörtökön késő délután derül ki.
hvg.hu

Bocuse d'Or – a magyar döntő előtt
A Bocuse d’Or magyarországi selejtezőjéből továbbjutott hat versenyző megkezdte felkészülését a február 18-án megrendezendő döntőre, amelyen eldől, ki képviseli majd hazánkat májusban az európai mezőnyben. A január 15-én tartott eligazításon megismerhették a versenyszabályzatot, megkapták a szükséges alapfelszerelést. A napokban az is kiderült, hogy a budapesti európai döntőn Magyarország a második napon versenyez.
hvg.hu

Jövőre Budapesten a Bocuse d'Or - villáminterjú
A világ legrangosabb gasztronómiai versenye, a Bocuse d'Or európai döntőjét Budapesten rendezik meg 2016. május 10 -11-én a SIRHA Budapest nemzetközi vendéglátó-és élelmiszeripari szakkiállitás keretében. A felkészülés már most megkezdődik, tájékoztatták a szervezők a sajtó képviselőit hétfőn délelőtt a New York kávéházban. Az eseményen Jerome Bocuse, a versenyalapító Paul Bocuse fia is részt vett, és válaszolt munkatársunk kérdésére.
MTI/hvg.hu

Nagy kiállítás - beszédes számok
Több mint 3 000 kiállító, 190 000 szakmai látogató, köztük csaknem 20 000 séf, 725 innováció bemutatása – impozáns számokkal zárt idén a Bocuse d’Or döntőnek is helyszínt adó SIRHA szakkiállítás Lyonban. A látványos magyar standon és VIP szektorban több tízezren ismerkedtek meg a minőségi alapanyagokkal, a magyar gasztronómiával, vendéglátással, amiről Jérôme Bocuse és Olivier Ginon, a szakkiállítást szervező GL-Events elnöke is elismeréssel nyilatkozott.
hvg.hu

A pisztráng és a gyöngytyúk világkarrierje
A nagy érdeklődéssel kísért Bocuse d’Or szakácsverseny idei lyoni döntőjének két kötelezően előírt alapanyaga a hideg, oxigénben gazdag patakok királya, a barna pisztráng, és a francia minőséget jelképező Label Rouge szülőhelyéről, az erdős Landes vidékéről származó, szabadtartású gyöngytyúk volt.
Csíki Sándor

Magyar tál Gömböccel
„Hihetetlen!” – így kommentálták a műsorvezetők a magyar hústál bemutatását szerda délután a Bocuse d'Or versenyen. A versenymunka kulcsmotívuma a Gömböc volt. S ez igenis begurult a legemlékezetesebb tálak közé.
hvg.hu

Bocuse d'Or: A magyarok posztere lett a legjobb
A legjobb poszterért és a legjobb promócióért járó díjat nyerte a magyar csapat a lyoni Bocuse d'Or szakácsverseny döntőjében a közönség szavazata alapján – jelentették be a kedd esti eredményhirdető ceremónián. Az idei versenyt a norvég csapat nyerte, másodikok lettek az amerikaiak, a bronzérmet pedig a svéd szakácsok kapták. A magyarok a 13. helyen zártak.
hvg.hu

Bemutatkozott az idei Bocuse d'Or magyar csapata
A gyöngytyúk és a pisztráng lesz a Bocuse d'Or Lyon idei témája január 27-28-án; a világ legrangosabb szakácsversenyének magyar csapata Budaörsön pénteken számolt be az eddigi három hónapos felkészülés eredményeiről.
MTI

„Vért fogunk izzadni a sikerért” – interjú a magyar Bocuse d’Or csapattal
Bemutatkozott a magyar csapat a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d’Or nemzetközi sajtóeseményén a múlt héten Párizsban. Molnár Gáborral, Pohner Ádámmal, Vomberg Frigyessel és Hamvas Zoltánnal beszélgettünk a helyszínen a versenyről, a felkészülésről, a csicsókáról és a cékla variációkról.
Szauer Judit

Magyarország rendezi a Bocuse d'Or versenyt 2016-ban
Magyarország rendezheti meg 2016-ban a Bocuse d'Or Europe-t - jelentették be Stockholmban, a szakácsverseny csütörtöki európai döntőjében. Ráadásul a magyar Molnár Gábor kijutott a jövő évi nemzetközi döntőbe.
hvg.hu

Gasztro vasárnap és Oscar
A VinCE Budapest Wine Show-n március 2-án gasztro vasárnap lesz. Az ételek-borok párosításairól, izgalmas desszertekről szóló előadások, bemutatók és a Michelin- csillagos Onyx étterem séfjének, Bocuse d’Or-os felkészüléséről szóló film vetítése mellett hírességek boraival és a vörös szőnyeg sztárjainak kedvenc pezsgőjével is koccinthatnak, akik az Oscar-díjátadó napján látogatnak a rendezvényre.
hvg.hu

Orbán Viktor levelet írt a Bocuse d'Or-nak
Tarlós István és Orbán Viktor is támogatja a 2016-os Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny budapesti rendezését, amelyre a pályázatot a Magyar Bocuse d'Or Akadémia nyújtotta be.
hvg.hu

Magyarország pályázik a Bocuse d'Or 2016-os döntőjére
A kormány támogatja a Magyar Bocuse d'Or Akadémia Egyesületnek a 2016. évi Bocuse d'Or szakácsolimpia európai döntőjének megrendezésére és lebonyolítására vonatkozó pályázatát, és annak sikeressége esetén vállalja a döntő megrendezéséhez szükséges feltételek biztosítását.
MTI

Budapestre hoznák a Bocuse d’Or nagydöntőjét
Ha sikeres lesz a magyar pályázat, 2016-ban a Hungexpo új szakmai rendezvénye, a Sirha keretein belül tartanák meg a Bocuse d’Or szakácsverseny európai döntőjét - közölte a Turizmus Panoráma Bulletin. A Sirha az élelmiszer- és vendéglátó-ipar, a cukrászat és a sütőipar egyik legfontosabb nemzetközi seregszemléje lesz, és először jövő március 10-12. között tartják majd meg a magyar fővárosban.
hvg.hu
